Ön itt van most:Paróchus blog

Paróchus blog


Az egyházközség paróchusának gondolatai, elmélkedései, jegyzetei.

Virágvasárnap – 2012

Jn 12, 1-18
Hat nappal húsvét előtt Jézus Betániába ment, ahol Lázár lakott, akit feltámasztott a halálból. Ott vacsorát rendeztek neki. Márta felszolgált és Lázár is a vendégek közt volt. Mária vett egy font valódi nárduszból készült, drága olajat, megkente vele Jézus lábát és megtörölte a hajával, a ház betelt az olaj illatával. Az egyik tanítvány, az áruló Júdás, aki elárulta, méltatlankodott miatta: "Miért nem adták el inkább az olajat 300 dénárért, s miért nem osztották szét a szegények közt?" De nem azért beszélt így, mintha a szegényekre lett volna gondja, hanem mert tolvaj volt: ő kezelte a pénzt és eltulajdonította, amit rábíztak. Jézus így szólt: "Hagyd békén! Hadd tegye, hiszen temetésem napjára teszi. Szegények mindig vannak veletek, de én nem leszek mindig veletek." Amikor megtudták, hogy ott tartózkodik, a zsidók közül sokan elmentek, nemcsak Jézus kedvéért, hanem hogy Lázárt is lássák, akit feltámasztott a halálból. Erre a főpapok elhatározták, hogy Lázárt is megölik, mert miatta sok zsidó elment oda, és hitt Jézusban.

Bevonulás Jeruzsálembe

Másnap az ünnepre felzarándokolt tömérdek nép hírét vette, hogy Jézus Jeruzsálembe érkezik. Pálmaágakat szedtek, kivonultak eléje, és így köszöntötték: "Hozsanna! Áldott, aki az Úr nevében jön, Izrael királya!" Jézus talált ott egy szamárcsikót s felült rá, ahogy az Írás mondja: "Ne félj, Sion leánya! Nézd, királyod jön, nőstényszamár csikóján." Tanítványai először nem értették, de amikor Jézus megdicsőült, ráeszméltek, hogy ami történt vele, azt megírták róla. S a nép, amely ott volt, amikor Lázárt előhívta a sírból és feltámasztotta a halálból, tanúságot tett mellette. Azért is vonult ki eléje a tömérdek nép, mert hallották, hogy ezt a csodát művelte.

Örömhírvétel ünnepe

Lk 1, 24-38

E napok után felesége, Erzsébet, gyermeket fogant, és öt hónapon át eltitkolta. "Ezt tette hát nekem az Úr - mondta - azokban a napokban, amikor rám tekintett, és ami az emberek előtt szégyenemre volt, attól megszabadított."

Nagyböjt negyedik vasárnapja – 2012

Mk 9, 17-31

Egy megszállott gyermek meggyógyítása

Valaki megszólalt a tömegből: "Mester, elhoztam hozzád a fiamat, akit néma lélek szállt meg. Amikor hatalmába keríti, a földhöz vágja, habzik a szája, csikorgatja a fogait és megmerevedik. Már szóltam tanítványaidnak, hogy űzzék ki, de nem tudták." "Ó, te hitetlen nemzedék - válaszolta -, meddig maradjak még körödben? Meddig tűrjelek benneteket? Hozzátok ide hozzám!" Odavitték. Mihelyt a lélek meglátta, nyomban gyötörni kezdte (a fiút), úgyhogy az a földre zuhant s habzó szájjal fetrengett. "Mióta szenved a bajban?" - kérdezte apját. "Kicsi kora óta - válaszolta. - Sokszor tűzbe meg vízbe kergette, csakhogy elpusztítsa. Ha valamit tehetsz, segíts rajtunk, és légy részvéttel irántunk." Jézus így felelt: "Ha valamit tehetsz?... Minden lehetséges annak, aki hisz." A fiú apja erre felkiáltott: "Hiszek! Segíts hitetlenségemen!" Amikor Jézus látta, hogy egyre nagyobb tömeg gyűlik össze, ráparancsolt a tisztátalan lélekre: "Néma és süket lélek, parancsolom neked, menj ki belőle, és ne térj többé vissza belé!" Az felordított, s heves rángatások közepette kiment belőle. A fiú olyan lett, mintha halott volna. Sokan úgy vélték, hogy meghalt. Jézus azonban megfogta a kezét, felsegítette, s a gyermek talpra állt. Amikor bement a házba, tanítványai külön megkérdezték: "Mi miért nem tudtuk kiűzni?" "Ez a fajta nem megy ki másként, csak imádság és böjt hatására" - felelte.

Jézus másodszor jövendöli meg szenvedését

Útjukat folytatva átvándoroltak Galileán. De nem akarta, hogy valaki tudjon róla, mert a tanítványait akarta tanítani. Megmondta nekik, hogy az Emberfiát az emberek kezére adják, megölik, de azután hogy megölik, harmadnapra feltámad.

Kereszthódoló vasárnap

Mk 8,34 - 9,1
Azután magához hívta a tömeget a tanítványaival együtt, és azt mondta nekik: „Aki utánam akar jönni, tagadja meg önmagát, vegye föl keresztjét és kövessen engem. Mert aki meg akarja menteni életét, elveszíti azt, aki pedig elveszíti életét énértem és az evangéliumért, megmenti azt. Mert mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri is, lelkének pedig kárát vallja? Hisz mit adhat az ember cserébe a lelkéért? Mert aki szégyell engem és az én igéimet ebben a parázna, elfajult és bűnös korban, az Emberfia is szégyellni fogja azt, amikor eljön Atyjának dicsőségében a szent angyalokkal.” Ezután így folytatta: „Bizony, mondom nektek: vannak egyesek az itt állók közül, akik nem ízlelik meg a halált, amíg meg nem látják, hogy eljön az Isten országa hatalommal.”

Nagyböjt második vasárnapja – 2012

A béna meggyógyítása

Mk 2, 1–12

Néhány nap múlva visszatért Kafarnaumba. Mihelyt elterjedt a híre, hogy a házban van, annyian összejöttek, hogy még az ajtó előtti téren sem fértek el. Hirdette nekik az igét. Közben hoztak egy bénát, négyen cipelték. Mivel a tömegből nem tudták eléje vinni, kibontották fölötte a tetőt, és a nyíláson át engedték le a hordágyat, amelyen a béna feküdt. Hitüket látva, Jézus így szólt a bénához: "Fiam, bűneid bocsánatot nyertek." Néhány írástudó is ült ott. Ezek ilyen gondolatokat forgattak magukban: "Hogy beszélhet ez így? Káromkodik. Ki bocsáthatja meg a bűnt más, mint az Isten?" Jézus lelkében belelátott gondolataikba. "Miért gondoltok ilyeneket magatokban? - kérdezte. - Mi könnyebb? Azt mondani a bénának: Bűneid bocsánatot nyertek - vagy azt mondani: Kelj föl, fogd az ágyadat és menj? Tudjátok hát meg, hogy az Emberfiának van hatalma a földön a bűnök megbocsátására!" Ezzel odafordult a bénához: "Mondom neked, kelj fel, fogd az ágyadat és menj haza!" Az felkelt, fogta a hordágyat és mindenki szeme láttára elment. Mindnyájan ámultak, dicsőítették az Istent, s mondták: "Ilyet még nem láttunk soha."

Közelgő események

A Lexikonból

Az Istenszülőt köszöntő...