Új Szent Efrém Akathisztosza

Szent Efrém Trikalában született 1384-ben. Ez a település sok más görög városkával együtt I. Bajazid török szultán kezére került az 1393-as török invázió következtében. 1395-ben Tesszalonikiből kiindulva a törökök megkezdték a fiúgyermekek elrablását a 14–20 év közötti korosztályból. Olykor azonban a kisebbeket is elragadták a családoktól, hogy katonákat, janicsárokat neveljenek belőlük.

Alig volt Szent Efrém – világi nevén Konstantinos Morfis – 14 éves, amikor el kellett hagynia özvegyen maradt édesanyját és hét testvérét, hogy elkerülje az erőszakos török sorozást. Így elég korán szerzetes lett Attikában az Örömhírvétel kolostorban, a „Makulátlanok Hegyén”.

A csodatévő Új Szent Efrém akathisztosza és életének története a csatolt (képernyőn való megjelenítésre szánt illetve nyomtatható változatú) fájlokban olvasható.

Év végi hálaadás

Az elmúlt évért elmondott Szent Liturgia szilveszter napján 17 órakor kezdődik, amit lítiás vecsernye követ. Az esztendő utolsó szertartásán hálát adunk 2011 minden ajándékáért.

Szent Liturgia

Időpont: 
2011. December 27. - 11:00
Helyszín: 
Angolkisasszonyok iskolakápolnája - Eger, Kossuth út. 8.

Egyházunkban karácsony 3. napja december 27-e, ezért - az ünnepi rendnek megfelelően - 11 órától lesz a Szent Liturgia. Ekkor az első vértanúra, Istvánra emlékezünk.

Karácsonyi szertartásrend

December 23. péntek: Bűnbánati nap, böjt.
Reggel 8 órakor Királyi imaórák.
Délután 17 órakor Vecsernye.

Szállást keres a Szent család III.

Időpont: 
2011. December 22. - 18:00
Helyszín: 
Eger, Nagy-Eged út. 75.

Ebben az évben az utolsó karácsonyhoz kötődő összejövetelt Figeczky Istvánéknál tartjuk. Az énekes, imádságos találkozásra mindenkit szeretettel várunk!

Karácsony előtti gyónási lehetőség

Ezen a héten (december 19-ével kezdődően) a szertartások előtt egy órával, ill. a szertartásokat követően van lehetőség a gyónás adta lelki felkészülésre.

Jézus ikon

Közelgő események

A Lexikonból

Az istentiszteletek gyakran visszatérő éneke. Röviden, tömören, képletes kifejezések nélkül szól az ünnep tárgyáról.